---

Ingyen

'Ingyen van tényleg, vigye csak, vigye!'
Ajánlgatta az öreg hölgy árus egyre
'Olyan ingyen, mint a levegő, az esővíz,
A fű s koszos föld, min mindig lépked!'

'De kérem!' felelte a majdnem vásárló
'Tisztázzuk, ez már így kifizethetetlen
Ha csak tényleg ennyi kevés az értéke
Már most nem lehet megbecsülni sem.

Hát mit csinálnánk levegő nélkül?
Elpusztulnánk, ha nem is, én fizetnék!
Az esővíz locsolja éltető zöldségeket,
Miket mindennap ételemhez hozzáteszek.

Fűért hogy könyörög minden méter
Sivatag, mit nap szárít, hát mit akarsz?
Koszos föld nélkül? Úsznál, míg lent maradsz?
Mit nem adnánk egy partért, mi megmenekít...'

És vajon.. mit csinálnék én nélküled?
Hiszen talán Te is ingyen jöttél létre
A világom szegényebb  volna
Ha tested nem születik e bolygóra.

---

Vérzik a testem

Vérzik a testem, nézd, nézem már egy ideje
Gyertyafényben csillogó csurgó piros veleje
Forogva omlik fenntartott kezemről
Ah, milyen gyönyörű, utolsók részemről.
Fehér a fal, a szőnyeg meg a kád,
Látni lehet, csak a gyertya lángján át
Lassan szökik, vízzel is vegyül
Egy fantasztikus vércsepp, hogy beleül
Mozdulatlanul, nézve, mint aki nem látott ilyet
Nézem egyre, csak emlékeztet valamire
Mert mindig csak eszembe jutsz,
Te eszement, ki szívem körül futsz
Pont  ilyen vér van te testeden belül
Tényleg, hasonló, csak nekem kívül.
Mit nem tudnék megadni, hogy tied
Meztelen testem érintse, a meleg
Házban, szőnyegen, kandalló mellett.
Kint essen eső, vagy hó, mindegy.
Most is esik, ott lehetnék
Zúduló vércseppet hátha néznék
Patakzik most már, nem kell úgy lennie
Akár boldog halál is lehetne a vége.

---

Alma

Csak egy alma látszik kívülről
Belülre nem látunk.
Nem tudjuk, így jövőnk
lehet rothadt is, ha nem vigyázunk.

Itt, a gyümölcskosaramban
Nap pirított alma ül
Hozd csak a kést, majd
Felvágjuk, ketten megesszük.

Kiveszi, óvatosan megmossa
Nagyon tetszik neki
Van rajta egy pár foltocska
Megtörölgeti.

Egy madár is belekóstolt
De nem veszít értékéből
Szeretjük, így is úgy is
mint a napot a télből.

Várjunk még egy kicsit
Tényleg csak pár napig
Asztal közepén állva
Nézegessük egy picit.

A holnapra megrohadt.
Kukacok terítették az asztalt.
Megfogni csak kesztyűvel akarta.
Pedig ez még ugyan az az alma.

Tönkretettem!
Megöltem! Én tettem ezt?
Persze, hiszen hagytam.
Mentem volna el, megeszi más.

Önkényesen néztem egyre
És most tessék, lelkemen szárad.
Kiráz a hideg.
El kéne mennem.

---

Mindig csak én

Persze, mindig csak én vagyok,
aki szétcseszi azt a virágot
nem adtál neki vizet, bizony
mindig rád fogom, mert tudom,
sosem bocsátaná meg neked
és már most sem bocsátja.

Gondolkodni lehet, de sajnos
nincs értelme, lakatlan sziget
támadhatnak, ügyes-bajos
dolgaikkal bombáznak minket

Együnk almát! mondom neki.
Akkor válaszolt, de erre most már
erőlködhetsz, nem emlékszik,
Gondolkozz már! nem tudja min.
Hiszen válaszoltál
mondja te voltál
a reakciód nem az volt ott
de, biztos csak te emlékszel rosszul.

Mindig én, mindig rosszul.
Legkönnyebb tagadni
pedig tudom, hogy azt az almát
képes voltál ellopni, beleharapni.
Sőt a virág bírja még, nem kell neki víz
Kaktusz volt az anyja is
így tanították neki;
Ne végy levegőt.

---

Zavarva

Rájöttem, megnyugtatna,
ha jelenléted felforgatna,
minden könnycsepp  mit elejt
beburkolózva nem felejt
Ó, nézzük merre észak
te láthatod, én vakultan
keresgélek pontok közt
gubancos foltok mögött
Kékre váltott az égbolt?

Mögötte átlátok, számolok,
mint papírzacskó szállok,
s nehéz lefogni az oktávokat,
amíg az összes távol tart
Állj már meg egy szóra!
Akarom mondani, utállak.
Most továbbmehetsz
vagy én hagylak itt, eressz.

---

Ez jutott eszembe

Felújítják az utcát - mesélem neki -
és virágokat ültetnek, képzeld,
vannak piros tulipánok meg rózsabokrok.
Gyönyörűen úsznak a napfényben.

Hah, mint mikor te is úsztál,
emlékszel, ott a tóban
biztos emlékszel, tábortüzet raktunk
és néztük hanyatt az eget, bár
nem volt sajnos csillag

Meg fújt a szél is, most jut eszembe
a sátrat fogtuk, hajaj, orkán volt az este
félve egymáshoz bújtunk, mert
nem volt ott még fény se.

Emlékszem, gyönyörű voltál
csakugyan, a holdfényben,
mindig ott volt a hold nekünk,
amikor a városban is eltévedtünk

És találkoztunk sokakkal, kérdeztük
merre menjünk, senki nem válaszolt,
de ezen persze nevettünk mindig
mert izgalmas volt, kihívás
meg is oldottuk, együttes erővel

Meg tudod, megmásztuk azt a nagy hegyet is
nem is tudom mi volt már, csak hogy
mindig téged figyeltelek
pedig volt ott sok ember, ó, különbek is
mint mi ketten

Földrengés is volt, én kerültem nyugatra
egy hatalmas szakadék körülöttünk lett,
amivel nem tudtunk mit csinálni,
én maradtam nyugaton, te felderítetted a keletet
- megjegyzem -, itt messze voltál

Hah, de te kérted a földrengést,
nyilván, tudom én, mert már
nem is bírtad nézni az ottani
fűcsomókat meg vizeket, nem kellett az.
Új ösvényt akartál

Igen, akartam, hogyne, a levegő fojtogatott
felkeltem reggel és elaludtam máshol.
- mondta. Hogy így lesz, eleinte nem hittem,
de figyelt barna szemeivel, merengve, láttam nem lesz
öröm vagy kompromisszum,
megijedt, láttam az arcát, hogy most ezt elmeséltem.
Ezt ő nem ugyanígy látta, és ezt ő is érezte.
Más szemmel néztük, ugye?

Felpiszkáltad a tüzet - mondta, és
sarkon fordult. Ekkor nem értettem, mire gondol, miért megy el.
Becsukta az ajtót, megremegtem, és csak akkor jöttem rá,
azt mondtam végig: szeretlek.

---

Kisfiú

Sosem tanult belőle
mert mindig mögötte
testőrök hada védte
tűz  égett szemébe'

Koporsóból mászott ki
gondolta jobb lesz kint
borostyánba kapaszkodva
esett le újra meg újra

Kukacok hadát zavarta
el, mindig csak azt mondta
„élni akarok veled, kint"
és a szél válaszolt is

A kisfiú alatt nyílt
hatalmas vízesés, hív
egy sapkás fekete úr
jöjj, fogadlak fiú.

Almát eszik reggelire
vacsorára s ebédre
Annak külsejét eszi meg
mert mindenek rohadt a belseje

Sosem talál neki jobbat
Aki keres, szíve dobban
úgy tűnik eltűnünk
leesünk újra és újra

Masnit kötni megtanultál
eredj utadra szükség rám
többet már nincs neked
álmod elfelejtheted

Csónak elsüllyed, látszik
A lehetőség lassan úszik
A vízesés porában
mint kisfiú korában.

---

Kétségek

Hisz ebben a helyben
Hisz ezért jött ide
megy fel a csigalépcsőn
Kikukucskál az ablakszerű csövön
nem kiált segítséget
hajtja büszkesége
több hajszája őszül már
de ne állj már, menj tovább
mint mikor iszol rengeteget
de az mégiscsak egyre több lesz
későre jár, nem látni véget
melyik az út felfelé menet?

---

Hold

Egyre lejjebb csúsztak
És hopp, már el is tűntek
Nem akartak ragyogni többet
A Hold lángja kék fényben

Mintha létrán közlekednének
Mentek csakugyan egyszerre
Mert félnek a lángtól
A Hold lángjától, nincs oly távol

Ő sem volt távol, mégis elérhetetlen
Tudja ő is, sok a csillag az égen
Én is egy voltam a sok közül
Ő is egy fűszál a rengeteg körül

Beragyogja ágyam fehérjét
Kék fénye mégis melegít
Lassan csak ez marad, s a kegyetlen világ
Nézném távcsővel, ha lenne mit.

---

Mézet

Már majdnem ott voltam
Már majdnem elértem
Ki tudtam kötözni...volna.
De mindig elfelejtem
A varázsigét, amitől majd
Önmagától megoldódik
A gordiuszi csomó

Nem tudom, hogy homokszem
Vagy hatalmas vándorkő
Vajon kis virágocska
Vagy hideg, sötét erdő?
Csak egy nap a naptárban
Vagy minden perc,
mit szíved megélt?

Ti is, mint mindenki más, többiek
Csak a szemetet látod az orchidea mellett
Éppen virágzik, ne feledd
Ne törd le az új rügyeket
Sajnálom, azt kell mondjam nem,
Mint hogy háromszögből
Nem lesz kör soha sem.

Minthogy csapból nem fog bor folyni
Eszerint nincs mit ünnepelni
Az ég nem válik zölddé
Akkor a gyep válna kékké
Gondolatod átférne egy tű lyukán
De ki találná meg azután?
Mondd hát ki már

Fekete drágakő csillog
Egy hullócsillag fényében
Mi hosszan visszafele mozog
Mert nem mer lehullni a Földre
Visszaszívja csóváját
Egyre fényesebb lesz
De így senki nem kívánt

Pedig nem lenne a földre szállás
Ekkora nagy kihívás
Ha nem fordulna vissza mindig
Halogatja időtlen időkig:
Már majdnem ott voltam
Már majdnem elértem.

---

Ingatag

mozog a talaj
levegője elfogy
hátára esik
és jönnek a csillagok
mi tegnap még napfény volt
gőz, pára, de füst egy szál se
nem hagyja hogy felszálljon
mintha dézsából öntenék
csurog a kemény víz
még meddig és hova jut
le a csatornába
vagy a mennyekbe
mintha kötélen rángatnák
ingatag a lelke
de senki sem tudja
mondd meg mondd meg
hogy alagutunk hová vezet.

Oldal: Versek /2/
Ameddig a szem ellát - © 2008 - 2024 - picturesforyou.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat